Hogy mi is az az abszolút hiábavalóság?
Egy halom tizenéves csibével arról vitatkozni, hogy szerelem nélküli barátság mint olyan, létezik-e ebben az univerzumban.
Érdekes, hogy az ember húszas éveinek második felében ez a kérdés már nemigazán merül fel ebben a fomában. Ha tartom magam ehhez az álláspontomhoz, akkor még kerek egy hónapom van csámcsogni a témán, ugyanis éppen egy hónap múlva kezdem el húszas éveim második felét.

Hogy ne hiányozzon tanulságos eset se a naplómból, elmesélek egy történetet:
Az anyukám jelezte még napokkal ezelőtt, hogy útjára indított egy kis batyut tele különféle apró csecsebecsékkel, melyek kedvesek ugyan a nőci szív számára, de nem különösebben értékesek. Türelmesen várok, lesem a postást, majd hazatérvén (a fagyivadászatból) kinyitom a ládát, és egy fura formájú csomagot lelek benne: a címzés gondos ám ismeretlen kézírással írva, de konkrétan nekem címezve; a formátlan bigyó olyan alapossággal van körberagasztva La Poste feliratú szigszalaggal, hogy a papír már ki se látszik alóla; az egész még egy La Poste feliratú zacskóba tuszkolva úgy nézett ki mintha egyenesen a Francia Állami Postahivatal karácsonyi meglepicsomagját tartanám a kezemben, úgyhogy magamban fohászkodva, hogy lehetőleg ne levélbomba vagy antraxvírus legyen a küldemény, nekiláttam hogy felderítsem a belsejét. Percekig tartó dühödt tépkedés és irgalmatlan püffölés után végre lefárasztottam a téphetetlen-vághatatlan külső szigszalagburkot és sikerült hozzáférnem a tartalmához, ami egyrészt az anyukám által küldött csecsebecsékből állt (hiánytalanul!), másrészt egy levélből, melyen az alábbi sorokat olvashattam franciául és(!) angolul:

Dear Madame Ludman,
The enclosed item was damaged during mail processing. We regret any inconvenience caused by the damage.
We will continue working to improve our methods and equipment to minimize the risk of such incidents reoccurring.
Hoping you will renew your confidence with us in the future.
Yours faithfully,
Costumer Service. (és itt egy La Poste logó)

Hát mit is mondhatnék? Könnybe lábadt a szemem.
Lehet szidni a Nyugatot, de Magyarországon csak az volt, hogy a helyettespostás mindig összegyűjtött egy heti levelet, hogy ne kelljen minden nap fölmásznia a dombon Zsóka barátosném házához!