Joan Aiken: Visszatérés a mansfieldi kastélyba

.
Jane Austen művészetének szerelmese vagyok, sohasem tagadtam, éppen ezért elvből elolvasok minden Jane Austen-folytatást, hátha hasonmásra bukkanok. Julia Barrett műveivel nagyon elégedett vagyok, most azonban, hogy belekezdtem a Joan Aiken-féle utángondolásba, egy cseppecskét kitört belőlem a méltatlankodás.
A mansfieldi kastélynak ugyibár azzal lett vége, hogy Edmund szerencsésen kiszeretett abból a velejéig romlott Mary Crawfordból, és ugyanazzal a lendületettel beleszeretett Fannyba, akivel gyorsan házasságot is kötött, Julia szökését Mr. Yates-el végül megbocsátotta az atya, de Mariát végleg kitagadta, miután ocsmány módon lelépett a fő-fő intrikussal, Henry Crawforddal, és száműzetésébe szerencsére a kis görény Mrs. Norrist is magával cipelte, senkinek se hiányoztak.
Nem kétlem ugyan, hogy Henry Crawford valóban szerelmes volt Fannyba, de szerintem Jane Austen semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a pillanatnyi gyönyör kedvéért Maria szeretője lett, és megszöktette, és együtt éltek bűnben és posványban, majd egymásra unva végül közös megegyezéssel szakítottak. Direkte utánaolvastam, és így történt.

Mindezek ellenére Joan Aiken azt próbálja elhitetni, hogy Henry Crawford valójában olyan ártatlan volt az ügyben mint egy maszületett bárány, aki mindvégig állhatatos maradt istennője iránt érzett szerelméhez, sőt, meg sem szöktette Mariát, sőt, még az ajataját is becsapta a térden esdeklő s házasságtörésre kész asszony előtt, sőt, levélben szólította fel, hogy hagyjon fel végre a zaklatásával. Sőt, ott sem volt, hanem reménytelen magányába merülten ábrándozva hallgatta a békák kórusát az isten háta mögött fekvő kopár vidéki birtoka ősöreg tölgyfái alatt.
Az egész huncutságot egyes egyedül Mariára keni, aki állítólag csupán az édes bosszú kedvéért terjesztette, hogy Crawford a csábítója, és a hírbe hozott úriember csakis azért nem emelte fel a szavát ez ellen a képtelen és felhárborító pletyka ellen, mert addigra már teljesen belebetegedett Fanny elvesztésébe (pedig Jane Austen szerint ezidőtájt még messze nem volt elveszett ügye, sőt, ha történetesen tényleg visszavonul epekedni valahová, ahol még a madár se jár, akkor az az ostoba Edmund minden bizonnyal mégis elvette volna Maryt, és akkor nem kizárt, hogy Fanny egy napon hajlandó lett volna kezét nyújtani a magából tökéletesen kivekőzött playboynak).

Szóval pár szóban összefoglalva, oltári klassz ez a könyv, élvezem a fantázia ilyetén szárnyalását, még ma éjjel kiolvasom, és amiatt is tűkön ülök, hogy Fanny húgát, Susant, kihez fogjuk hozzáadni. Remélem nem Henry Crawfordhoz, mert a meggyőző érvek ellenére sem hiszek az ártatlanságában, de különben sincs okom az aggodalomra, mert úgy sejtem Tom lesz a szerencsés kiválasztott, s ezzel az csavarral egy újabb koszos kis Price-gyerek házasodhatik be nagyhatalmú Bertram-családba, s így lészen Susanból a következő Lady Bertram porig alázva ezzel egy bizonyos Miss (undok) Yatest. Nekem ugyan egyelőre Tom sem valami szimpi, de Henry se volt az, úgyhogy még bármi megtörténhetik. Ámbátor Henry még most sem az.

reggel folyt.köv.