2008. december 10., szerda

nőjjön be az orraluka...

Fejlemények történtek a Zöld Szörnyeteg ügyében, ugyanis mostanra már az egész ház egy emberként rázza az öklét a pokoli zaj miatt, főleg amióta ideszokott a vén iszákos Papodieu-bácsi az utca végéről, és minden vasárnap pontban hajnali hétkor gördíti a ház elé a talicskáját, hogy megkezdje kiűríteni a tartalmát (a környékről szerzi be a szajrét, elfoglalt háziasszonykák előszeretettel adják át egy hét alatt felgyülemlett üvegneműiket egy kevéske aprópénz kíséretében az öregúrnak, aki megszabadítja őket a bosszantó szeméttől), de úgy, hogy minden üvegből még a helyszínen szopogatja ki az utolsó cseppeket, aztán a kevéske aprópénzből spiccesre issza magát, és fütyörészve-dalolászva tipeg végig az utcán pontban egy órakor, amikor minden rendes lakó a jól megérdemelt ebéd utáni szunyokólását végezné.
Szóval tűrhetetlen állapotok uralkodnak itten, és az egyik emeleti agglegény uraság aláírásgyűjtésbe kezdett, majd egy jól megszerkesztett levélben szólította fel az illetékeseket, hogy csináljanak már valamit, mert különben...
Aztán kiderült, hogy az "illetékes" nem barátja neki, se nekünk:

Igen, kistestvére született, én meg minden pillanatban várom, hogy kirobbanjon a polgárháború...

5 megjegyzés:

Benő írta...

Mikor megláttam, elsőre azt hittem, teknős-szállító doboz, de aztán elolvastam... nem szép tőlük! És az öreg is pont olyan korán jön!

márta írta...

Mindenben meg kell látni a jót is: ez hihetetlen szorosra tudja fűzni a szomszédsági kötelékeket. Mármint az a tény, hogy van egy közös ellenség.

Névtelen írta...

Rá kell ígérni egy teljes üveg piát, ha az öreg a két utcával messzebb lévő gyűjtőhöz viszi az üvegeket. Így ti megszabadultok a hajnali csörömpöléstől és a délutáni zavargástól, az öreg is elégedett lesz, a májcirrhózisa pedig gyorsabban halad a maga útján. Ezáltal talán hamarabb megoldódik a probléma. Pláne, ha a két utcával messzebbi gyűjtő szenvedő közönsége is ráígér egy másik üveg piát, ha az öreg a 4 utcával messzebbi gyűjtőhöz viszi az üvegeket....... ;)

Van már hó felétek? Ha igen, kaphatnánk pár képet?

R.

hedgie írta...

Nem a bejegyzéshez tartozik, de boldog szülinapot! ÷D
(Tegnap nem voltam netközelben.)

Mademoiselle írta...

Koszi Hedgie :-)

Tamas, jaaaj, az jo nagy teknos lenne :-) GigantoDudor

Rami, ho?! itt ho? jaj, legalabb ne juttatnad az eszembe, majd elepedek egy kis hoert! Talan januar-februar kornyeken lesz egy-ket havas nap (az mondjuk eleg kiados szokott lenni), ami masnapra elolvad, ez minden amit itt telnek lehet nevezni. HAVAT AKAROK!!