Programajánló

Ha szüleim nem mondják, soh'se tudom meg, hogy októberben Saumur Budapestre utazik, de most hogy már hetek óta megvették rá a jegyüket, az anyukám véletlenül elejtett egy megjegyzést, hogy majd a saumur-i lovasokkal küld nekem sütőtököt* (azt az édes hosszúkásat itt ugyanis nem lehet kapni). Szóval akkor most bejelentem, hogy ha tudtok mindenképp menjetek el Október 18.-án vagy 19.-én a HUNGEXPO G pavilonjában tartandó CADRE NOIR de Saumur nevű lovasgálára.
Gyönyörű lovak (ezek azok a bizonyosok, amikről az blog alcímében is írva vagyon), elengánsak, ügyesek, aranyosak!!! Én láttam hogy milyen istállókban élnek, a doki pedig járt a lókórházukban is egyszer, úgyhogy mindenkit biztosíthatok, hogy igazán kiváló körülmények között tartják őket. Van saját boxjuk... vagy milyük**, meg szabadidejük hobbira, és időben nyugdíjazva vannak, és csak olyan családoknak adják el, akik bizonyítani tudják, hogy nyugalmas, békés és szeretetteljes öregkorban lesz részük, és nem kell mondjuk szántaniuk...

További információ ITT, jegyvásárlás ITT, és mindenki figyelmét felhívnám a jegyvásárlós oldal alján a képgalériára, ahol a kastélyunkról is van egy kép (ez az a bizonyos, amiről a blogom alcímében is írva vagyon), mindössze öt percnyi sétára áll tőlünk, ha nagyon kihajolok az ablakon, és sréen kitekerem a nyakam, akkor még a lakásból is láthatom, de ilyet nem szoktam csinálni, mert kényelmetlen.


* Attól tartok tényleg megteszi...
** Jó, most még nem tudom, de a héten új fordításba kezdek, lovaglós gyerekregény, következésképp hamarosan úgyis el kell merülnöm a musztángtenyésztés terminusaiban, szóval idővel javítom ezt a box dolgot.

respectons la nature...

Én szeretem a Szelektív Hulladékgyűjtést, és hiszek is benne, most komolyan, de az utóbbi időben már odáig jutottunk egymással, hogy lassan a mártírjává válok.
Két héttel ezelőtt a házunkkal szemben lévő üres telek elé letettek egy olyan két méter magas műanyag konténert, az oldalán két darab 15 centiméter átmérőjű kis lukacskával az üveghulladékok számára.

Azóta a derék franciák még a szomszéd utcákból is tömegesen, és vallásos áhítattal járulnak a vigyorgó zöld szörnyeteg elé, és egyesével adják át neki áldozati ajándékaikat, melyek minden alkalommal hatalmasakat csattanak, dübbögnek vagy csörrennek az óriás gyomrában, jóllakottságától függően. Mondhatom idegtépő muzsika.

Mi a földszinten lakunk, úgyhogy a szörnypofa jóformán karnyújtásnyira terpeszkedik az ablak mellett álló írószatalomtól, már dolgozni se tudok miatta, aludni se, csak nyakalom a konyakot, márpedig ha az ember lánya épp gyermekregényt fordít, akkor nem használ ha közben állandóan spicces. Még a végén le találok írni valami nem helyénvalót.
De most végre kisütöttem mit fogok csinálni: ezennel felhívást intézek az interneten keresztül, hogy akinek van felesleges gyereksírása otthon, az kérem rögzítse nekem egy magnószalagra és küldje el a címemre, mert sajnos mi híján vagyunk ilyesminek, és ha legközelebb erre sündörög valami bigott Szelektív Hulladékgyűjtés-imádó, akkor az első csattanás után teljes hangerőn fogom az ablak mögül felbömböltetni az álgyereket. Tudod, mintha épp most riadt volna fel a zaj miatt. Nem remek ötlet? Az emberek jóérzésére számítok, és ha idővel elterjed a környéken, hogy ezzel a ricsajozással itt mindig meg van zavarva egy szerencsétlen kisbaba délutáni/délelőtti szundija, akkor idővel majd csak kikopik a fanatikusabbja.
Hátha. Mert én már nem bírom...

(és még van pofája kiröhögni a nyomoromat)

- Gyáva kukac.

- Nem is, mert én bátor vagyok, bátor mint az oroszlán!
- Hmm... mint az oroszlán az Ózból.

Stella...

Emlékszel rá? Szerelem első látásra, azóta is a kedvenc filmem. A szereposztás parádés, a történet meg olyan emberi, olyan sírós-nevetős... inkább sírós mint nevetős. Mindig előveszem ha úgy érzem, hogy ideje átöblíteni a könnycsatornáimat :)

(Milyen klassz az elején az a bárpulti sztriptíz, nem? Semmit nem vesz le magáról és mégis olyan őrületesen szexi. Bette Midler például egy igazi delnő.)

Manapság már nem csinálnak ilyen filmeket...

tádááááám...

Én is Kreatív Bloggerrá avanzsálódtam a Cippónak általa, bár a címet a Mekegőnek címezte ugyan, de utólagos engedelmével mégis itt veszem magamra, mert az végülis csak egy olyan blogmelléklet-izé, ahova néha bemekegek ezt-azt, nagyrészt plágium.
Most a szabályok értelmében kreatívvá kell ütnöm öt másik bloggert, noha legszívesebben pont a Cippót terjeszteném fel rá, és nemcsak azért mert olyan gyönyörűségeket mondott rólam, hogy még azóta is könnyezek, hanem tényleg. De az sajnos szabályellenes lenne, úgyhogy alant kikövezem az utat, amerre tovább óhajtom vándoroltatni a vándordíjat. Hogy meg ne botoljon, érted...

Először, de nem utolsó sorban az Annit választom, az exjóházbólvaló-úrilányt, nekem amúgy is mindig az marad, irodalmi guru, rokonlélek és kollegális alapon megközelítve a kérdést még társbloggerem is, de ez még titok. Illetve én vagyok az ő társbloggere. De ez még titok.

Aztán még kettősjelölném a vércsigát, a Pascalt, s házigazdiját az Edi-t, a sünlányt. Személyes ismerősöm és bloggerré ihletőm. Az ő blogja volt a legislegelső amit életemben elém került, rögtön azzal a bejegyzéssel, hogy "Olvasom a könyvet, és eléggé meglepő módon szembejöttem magammal az egyik oldalon: "madárcsontú, sötét, nagy mellű, vonzó fiatal nő volt, de szerencsére nem elég fiatal ahhoz, hogy diák legyen."
Na ezután kezdtem el blogolni.

A következő természetesen a Suhodminyák, ugyan ki is lehetne más? A legtehetségesebb novellista és egyperces, élő klasszikus, majd meglátjátok!

Elsősorban ki nem hagynám a Murcit sem, examárfül, majdnem annyit olvas mint én, de mégis sokkal okosabb, az evocatio blog nemzője és nemtője, műértő és kritikus, és csak úgy dől belőle a kreativitás.

Legvégül az utolsó jelölést kétségkívül a doki kell hogy kapja, aki egész hétvégén azon kesergett, hogy neki soha senki nem ad Kreatív Blogger vándordíjat, pedig igenis van blogja, de annyira titkos, hogy konkrétan nem is ír bele, csak a fejében vannak meg a posztok, hogy garantáltan ne lehessen majd lecsukni anarchista elvekkel való népizgatás címen, szóval a bloggerségét most el kell hinned nekem bemondásra.

A szabályokat inkább nem másolom ide be, bár ez ellenkezik a szabályokkal, de nekem olyan érzésem van tőle, mint amikor alsóban minden szeptember elsején be kellett másolnunk az ellenőrzőbe, hogy milyen "a jó magaviseletű gyermek", minden félreértés elkerülése végett, hogy később ne lehessen igazságtalansággal vagy részrehajlással vádolni a tanítónénit.
Viszont itt és most kisdobos becsületszavamat adom, hogy a szabályzat minden pontjának eleget tettem, még a logósnak is:

Tetszik nekem ez a patchwork-style... olyan rózsaszín.