bicebóca...

Megvót a dolog. Észrevetted, hogy ha az orvostól megkérdezed, mennyire fog fájni, ha elmúlik az érzéstelenités hatása, akkor kinosan feszengeni kezd, és rendesen ezt válaszolja: "Lehet, hogy kicsit érzékeny lesz."? Na, ha ezt hallod, akkor mérget vehetsz rá, hogy félrebeszélsz majd a fájdalomtól. Kaptam egy doboz bitangerős fájdalomcsillapitót, és nem is volt olyan rémes az első éjszaka, mint amire számitottam, de azért még nem vagyok teljesen a humoromnál.
Szerencsére velem van Helén, a Hétpróbás ÁpolóTehén, aki ellát gyógypuszikkal, velem alszik, és habtestén viseli bibis lábamat, ő ugyanis a felpolcolós kisegitő személyzetem.

A kötözőnővér este jön, na arra is azt mondták, hogy az első kötéscsere "kicsit érzékeny lesz". Alig várom.

u.i.: A kötéscsere egy horror volt. Nem birom a frissen varrt sebek látványát.

Gyűűűűűlölök nadrágot felvarrni, gyűűűűlölök!
Ha össze kéne írnom, hogy mit utálok a legjobban, akkor felvarrás még a porszívózást is toronymagasan túlszárnyalná.
Gyűűűűlölöm! Rámegy az egész délutánom, és még randa is lesz. Tehetséget akarok!!!!

Az egyik szemem sír...

...a másik meg nem lát a pipától. Nesze neked hatékony hatóság!
Ígérem mostmár befejezem a szerencsétlen szomszédról szóló szócséplést (mostanában alliterációkban gondolkodom), csak még ezt az egyet.
Szóval bevitték, kijózanították, megmosták, egy picológus 20 percet elbeszélgetett vele, hogy ejnyebejnye, majd mint akik jól végezték a dolgukat, kirakták az utcára, menjen amerre lát. Az, hogy hónapokig egy töksötét lakásban ivott, a kutyát se érdekli.
Na és vajon mit csinált ez a jóember, mikor hazaért? Macska tudja, én nem, mert nekem senki sem szólt, hogy elengedték, azt viszont tudom mit csinált hajnali háromkor. Takarított kérlek, takarított az a tüchtig kis ember. De nyugodt vagyok, zen vagyok, nem hisztizek, nem sírok, épp csak szívrohamot kaptam, mikor üvegcsörgésre riadtam, sőt az ágyról is leestem, még szerencse hogy nincs is ágyunk.
Mint utóbb kiderült a doki tudta, hogy itthon van, mert utánanézett a kórházi gépen, csak nem akart megrémíteni. Naja, így tényleg sokkal jobb volt.

Persze be van zárkózva, minden redőny leengedve, most majd megint kezdődik előlről. Miért nem törődik senki vele, hogy beteg szegény? A doki aszonta este bekopog hozzá, hátha elsírja a bánatát, vagy valami.

A huszonharmadik órában...

Nem tudok napirendre térni a szomszéd dolga fölött, nagyon megrázott, amióta elvitték csak bőgök mint egy pisis. Rettenetes lelkiismeretfurdalásom van, hogy miért nem figyeltem oda jobban, és hogy még én mérgelődtem amiért felébresztett, pedig egy ember haldoklott közvetlenül mellettem. Ha nem kezd el éjjel is zörögni, akkor eszünkbe sem jutott volna értesíteni bárkit is, vagy egyáltalán kifürkészni, hogy honnan jön a zaj. Mert amíg csak délután és este csinálta, addig ejnyebejnyéztünk, de arra se vettük a fáradságot, hogy kilépjünk a folyosóra utánanézni, pedig odakint rögtön egyértelmű lett volna, hogy egy olyan lakásban zörögnek, ami már látszólag hetek óta le van zárva. Nem is feltételeztem hogy ott bent egy ember ül magányosan, a romjain. Ha nem kezd éjjel zörögni, akkor lehet hogy még eltelik pár nap, és csak a hullájára törtük volna rá az ajtót. Vagy ha nem jön közbe ez a kis baleset a lábammal, akkor korábban kezdünk el lakást nézni, már rég el is költöztünk volna innen, és most egy töküres lakás mellett csörgethette volna az üvegeit.

Borzalmas egy világban élünk, ha ilyen magányos emberek nem kapnak semmi segítséget a másiktól. Erre az emberre hónapokon át a kutya se nyitotta rá az ajtót, hogy hol vagy?, jól vagy?, segíthetek-e valamiben?. Lehet hogy valami tragédia érte, vagy orvosként elnézett valamit, és nem bírta feldolgozni. Soha nem volt rá semmi panasz, ő nem az a dühöngő közveszélyes alkoholista volt, mindig olyan tip-top úriember benyomását keltette, közben meg lehet hogy belül majd' meghalt a magánytól és a kétségbeeséstől. Az ilyenek nem pusztán az ivás öröméért isznak. Rugosta az üvegeket. Naés? Lehet, hogy ez volt az ő segélykiáltása. Ha nem teszi, itt hal meg a fal másik oldalán, egy méterre a karosszéktől, amiben hímezni szoktam, meg olvasgatni.
Én kimondottan emberkerülő típus vagyok, de amikor egyetem alatt másfél évig egyedül laktam egy albérletben, néha bizony rám telepedett az elhagyatottság, a magány érzése, pedig nekem barátaim vannak, szerető szüleim. Szegénynek itt meg mellettünk senkije se volt, senkije sincs, rajtunk kívül senkit nem érdekelt, hogy életben van-e még. Ezen a hétvégén a lelkemet is kiaggódtam, egész hétvégén nem zajongott, a doki minden este az ajtóban toporogott míg be nem sötétedett, aztán rohant ki az udvarra megnézni, hogy a redőnye rései közül szűrődik-e ki egy kevés fény, hogy tudjuk, legalább mocorog-e még odabent. Amikor ma éjjel megint felrúgott egy halom üveget, hát komolyan, én úgy örültem neki, mintha egy rég nem látott barátomat üdvözöltem volna.

A doki olyan gyakran meséli, hogy szinte minden napra akad egy-egy betege, akitől ha megkérdezi, hogy volt-e ilyen-olyan betegség a családjában, csak a vállát vonogatja, és azt feleli, hogy náluk senki senki sem tartja a kapcsolatot a másikkal, vagy hogy elváltak a szülei, és nem tud semmit az apjáról, vagy hogy az anyja gyerekkorában elhagyta, és intézetben nőtt fel, és ezek nem fiatalok, hanem 40-50 éves emberek. Ez lenne a tolerancia, a szabadság világa? Hát nekem ez nem kell.


Azért imádkozom, hogy rendbe jöjjön még az élete, nagyon drukkolok neki. Nincs már harag bennem csak nagy-nagy szánalom, és úgy érzem, hogy nagyon szeretem, bárcsak megtalálná a nyugalmát, és boldog lenne egyszer :-(

nem őrült, csak részeges...

Most volt itt a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, és az ingatlonosok, kikapták a zárat, és bementek. Életben van, csak alszik, azért nem nyitotta ki az ajtót, viszont szó szerint félholtra itta magát, mindent beborítanak a sörös és borosüvegek. Minden talpalatnyi helyen üvegek vannak, sokszorosan egymásra halmozva, elképesztő számban. Most elvitték a kórházba, mert elég ramaty állapotban van szegény.
Mennyi sört kell inni ahhoz, hogy valaki ennyire berúgjon?
És vajon mikor ment el utánpótlásért, és hova? Rejtély...

már csak négyet kell aludni...

Olvasgatom ezt "A beavatkozás napján teendő előkészületek"-című kórházi egyennyomtatványt, és az egy dolog, hogy tetőtől talpig le kell mosakodnom betadinban, de az a kitétel, miszerint e napon tilos dezodort használni, vajon rám is vonatkozik? Úgy értem, tényleg nem kenhetek niveát a hónaljamra, még akkor sem, ha esetemben a "műtéti terület" nem is terjed ki a bokámon fölülre? Ez gáz.
Meg azt is írják, hogy epiláció is szükséges, mégpedig előző este elvégezve, de nem borotvával vagy gyantával, hanem krémmel. Hja, jó vicc, ha én krémmel epilálnék, akkor másnapra úgy nézne ki a bőröm, mint egy rühes macskáé, rettenetesen allergiás vagyok a krémre, úgyhogy ezen a ponton is kénytelen leszek megszegni a szabályzatot, és előre szólok, hogy ha tényleg bugyi nélkül akrnak betolni a műtőbe, akkor saját felelősségemre faképnél hagyom az egész bandát, de szerintem ezzel csak a doki heccelt, mert elég sunyin rángatózott a szája széle, mikor ezt mondta. Olyan csak hasi műtétnél van, ha jól tudom.

Csütörtökön vonulok be (és vonulok is ki egyúttal), és normális esetben ilyenkorra már halálra lennék rémülve, de most rengeteg a dolgom, még meg kell ejtenem egy nagytakarítást a lakásnak a bejárati ajtótól a háló-, és fürdőszobáig terjedő részein, mert egy ápolónő jön majd kötözni (rendesen receptre írták őt fel), és nem akarok szénné égni előtte azzal, hogy nincs rendesen kiporszívózva.
Meg egy kicsit mondjuk várom is, mert láttam hogy előjegyeztek aznap kórházi kosztra, és én bármit bevállalnék, hogy ehessek a kórházi kosztból, mert amikor félnapos vérvételen voltam, akkor is kaptam egy sans sucre (azaz diétás) menüt, és a várt szárazzsömle-hidegtea fogás helyett megkaptam franciahoni tartózkodásom legremekebb ebédjét: lazacot gombamártásban, jázminrizzsel körítve, mellé mustármaggal ízesített fokhagymás uborkasalátát, desszertnek friss gyümölcssalátát és utánaküldtem még egy darab camembertet is egy szelet ropogós baguettel, mert még az is ott volt, rajta a tálcán, így joggal feltételeztem, hogy az is az enyém.
Remélem még mindig ugyanaz a séf.

Az őrült szomszédról

Végsősoron arról, hogy tényleg őrült (de legalábbis idült - és teljesen néma - alkoholista), csak ma éjjel kettő és négy között volt szerencsénk végleg megbizonyosodni, pont akkor, amikor normál esetben a legszebb álmaimban lubickolok. Ezért vannak most begyógyulva a szemeim, ezért iszom a mai második kávémat éppen, és ezért várom a rendőrséget.

Az úgy volt, hogy olyan 9-10 hónappal ezelőtt beköltözött a falszomszédba egy jól szituáltnak látszó, középkorú, jólöltözött tip-top agglegény, drága autója van, és egyedül bérel egy nagyobb lakást mint a miénk, szóval első látásra olyannak tűnt, aki nem küzd anyagi gondokkal. Mindig találkoztam vele a folyosón, elcseverésztünk az időről, és mentünk a magunk útjára.
Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy már jó ideje nem találkoztam vele, a postaládájából folyik ki a sok levél és küldemény - pedig itt nem olyan 10x10 centis postaládák vannak, mint otthon a társasházakban, hanem akkorák mint egy nagyobb nyúlketrec - és az összes redőnye le van engedve. Azt hittük, hogy elutazott valahová, de nem gondoltunk semmi rosszra.

Aztán kezdődtek a hangok. Először csak úgy naponta egy darab üveggolyó hullott le valahonnan hangosan végigcsattogva a csempepadlón, aztán kettő. Én a magam részéről kopogószellemre gondoltam, a doki szerint viszont a fölöttünk lakó fiatal pár talált ki valami érzéki társasjátékot, de nem foglalkoztunk érdemben a kérdéssel.
Aztán mikor már óránként hullottak az üveggolyók, akkor mondjuk már többet beszéltünk róla, mint korábban, de végig nem voltunk biztosak benne hogy honnan jön pontosan a rejtélyes hang.
Aztán múlt héten egyszerre egy vödörnyi üveggolyó hullott le, és én azt hittem, hogy mindjárt összedőlnek a falak.
Azóta minden este 3-4 vödör üveggolyó, de tegnap meg ma éjjel végképp eldurvult a helyzet: ötpercenként egy vödör üveggolyó, majd a következő égszakadásig néma csönd.

Ma, éjfél után kettőkor következett be a pillanat, amikor a doki agyát elöntötte a vörös köd, föltépte az ajtót, és felrobogott az emeletre elővenni fölsőszomszédékat, én meg kitámasztottam magam a küszöbön, hogy majd jól kihallgatom a csihipuhit. Akkor jött az újabb vödör üveggolyó, és ebből a perspktívából hallva a titokzatos hangokat minden hirtelen a helyére került, és még azelőtt sikerült visszahívni a dokit, mielőtt felverte volna a föntieket édes álmaikból, kár lett volna, nem ők a ludasok.

A falszomszéd az. Mivel onnan az üveggolyókon kívül soha semmi nesz nem hallatszik, és a nappalainkban állva még az sem volt egyértelmű, hogy onnan jön a csattogás, nem is gondoltunk rá, de az ajtaja előtt hallgatózva nem lehetett többé kétségünk a zaj eredetét illetően. Nem üveggolyók, hanem csak simán üvegek. Én a konyhában egy sarokban gyűjtöm az ilyen-olyan üvegeket a szelektív hulladékgyűjtés szellemében, és egyszer felrúgtam egyet véletlenül, az pont ilyen hangot adott ki. Az az ember - vagy valaki más? - bent van abban a lakásban, ahol hónapok óta nem volt felhúzva a redőny, és nem űrítették ki a postaládát, járkál és irgalmatlan mennyiségű - feltehetően alkoholos - üveget rugdos, de nem beszél, nem kiáltozik, nem motyog. Némán járkál, felrúg egy halom üveget, aztán csönd. Még csak nem is tántorog vagy csoszog, hanem céltudatos, határozott léptekkel tesz 10-15 lépést, és utána rúgja fel az üvegeket. Az ajtaja előtt álltunk és mindent tisztán hallottunk, égnek állt az összes hajam, bele se merek gondolni mi lehet odabent.
Még az utcára is kimentünk, hátha be tudunk nézni az ablakon, de hát ugye le vannak eresztve a redőnyök, az viszont biztos hogy nem egy bent felejtett állat tombol odabent (bár az ennyi idő alatt úgyis elpusztult volna), mert ég a villany, és határozottan emberi, cipős lépéseket hallani.

Nemsokára kiszáll a hatóság, és megvizsgálja az esetet, ez már nem mehet így tovább, nem is engedtem, hogy éjjel bekopogjon hozzá a doki, mert ez nem az a szituáció, amikor udvariasan felkérjük a szomszédot, hogy csöndesedjen már el, kétlem hogy értett volna a szóból. No meg nem csak a zaj zavar, bajban is lehet, vagy beteg, vagy haldoklik, aggódom érte.
Most feltehetően elaludt, mert hosszabb ideje csönd van már, kíváncsi vagyok mikorra ér ide a rendőrség, meg az ingatlaniroda alkalmazottja...

_____
u.i.: A doki délelőtt felhívta az ingatlanirodát, mire azt felelték: "Jó, majd küldünk neki egy levelet." - gyengeelméjű banda...

vagy ő vagy én!

Ma ebédidőben emberevő mamzellevő szörnyeteget is vadásztunk a dokival, de egyelőre a leghalványabb fogalmunk sincs róla, hogy mennyire volt sikeres a hadjárat. Ámbátor úgyis mindegy, legkésőbb holnapra mindenképp kiderül majd. Mert az van, hogy vagy elbújt, vagy beporszívóztuk, de szemtől szembe egészen biztosan nem kerültünk a fenevaddal.
Azért nem határozom meg a szörnyeteg nemét közelebbről, mert csak annyit tudok róla, hogy nem szúnyog, ugyanis szúnyogot én már négy éve nem láttam, itt olyan nincs. Ennek ellenére valami mégis elkezdte szedni az áldozatait (azaz engem), és egész éjjel némán csámcsog rajtam, de csak rajtam, mert a doki vagy túl... öhm kandúrszagú az ő kényes ízlésének, vagy túl zajos.
Tegnap reggel a hasamon 6, azaz hat darab csípés volt egymás mellett, ma reggel pedig a bal karomon volt 5, azaz öt. Megállapíthatjuk, hogy gourmand és gourmet, alaposan körbekóstolgatja a fogásokat, mielőtt nekiesik úgy igazából. A doki szerint pók, szerintem meg lehet hogy igaza van.
Nem vagyok minden körülmények között pókellenes, mert például az Antonella is barátom nekem, de ha ez az izé föltette magában, hogy néhány éjszaka alatt szisztematikusan fölzabál engem, akkor nem kímélem meg az életét, még akkor se, ha az Antonella mamája a kérdéses illető. Vagy a papája. Vagy legyen bármely rokona, barátja, netán üzletfele, nem érdekel, meg kell halnia!

UPDATE:
Nos, Ő. Határozottan nem sikerült porszívóvégre keríteni a vadat, egész éjjel csámcsogott és böfögött rajtam, a ma reggeli leltár: három övön aluli csípés, egy felkar, két váll, és egy félig felfalt fülcimpa (meg egy alliteráció). A szúnyog-elméletet továbbra is kizárhatjuk, mert én még nem hallottam olyat, hogy az ember nem hallja ha egy szúnyog körbeeszi a fülét. A doki szerint valami fura allergiám is lehet, de én éreztem, ahogy mászkálnak rajtam...

Szombat reggel...

...felelősségem és hajlandóságom teljes tudatában elmagyaráztam a dokinak, hogy hiába könyörög nekem ilyen kiéhezett bociszemekkel palacsintáért (ami az alvópólója alól kidomborodó pocak nélkül amúgy is hatásosabb lett volna), juszt se fogok nekiállni ebben a rettentő kánikulában palacsintát sütni a forró tűzhely mellett olajszagban, szuszogni is alig bírok ilyen hőségben, várnia kell szeptemberig.
Aztán láttam rajta azt a kisdanis elkámpicsorodást, amit az egyik gyerekkori képén kapott el a fotó készítője, és megsajnáltam, mert nekem ettől mindig cseppfolyósra olvad a szívem, és adtam neki egy kupont (made by my hand), amit palacsintáért cserébe beválthat nálam az első esős napon.
Aztán bementem a fürdőszobába kicsit ápolgatni habtestemet, és amikor kijöttem, na kibe ütköztem? Igen, a kuponnal hadonászó, huncutul kuncogó dokiba. Odakint pedig úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék...

dugasz...

Most azt játszom, hogy minden rosszban van valami jó is, és annak is kell lennie valami előnyének, hogy már két napja be van dugulva a bal fülem. Az egyik ilyen előnyt abban látom, hogy végre példátlan alkalmam nyílik elmerülni belső világomban, és jobban megismerni önmagam, és mostmár tévedhetetlenül felismerem a saját csámcsogásom hangjait, amellett az sem egy elhanyagolható ténykörülmény, hogy ilyen ritka kipihenten ébredek reggel, hisz ha az egyik fülem ugye be van dugulva, a másikon meg fekszem, akkor gyakorlatilag egyetlen kósza hangfoszlány sem zavarja éjszakai nyugalmamat, pedig a doki horkolása éppen nem az, amit "halk zümmögés"-ként definiálhatnók.

A teknőc halála, 2. felvonás

Utánajártam ennek a manipulatív ugrabugrának, amit a Dudor művel, vajon mit tapasztalnak más sztyeppi-teknőctartók ezügyben, és kiderült, hogy korántsem ritka vagy egyedi tünetegyüttesről van szó, sőt kifejezetten teknőcmódi. Gyakran alkalmazzák érzelmi zsarolás végett, és a youtube is tele van szuicid hajlamú teknősök videóival. Míg Dudor Dudorovits (ez a teljes neve ugyanis) csak némi uzsonna reményében gyakorol rám nyomást, addig volt egy valaki, akinek a teknőce akkor veti magát a mélybe, ha a gazdája Björköt hallgat, de hogy egy-két ellenpéldát is mondjak: ott van Karim esete, aki számára ez csak olyan úri passzió, Oscar pedig kétségtelenül a salto mortale pelenkás királya és királynője!

Reggie gazdája viszont úgy találta, hogy az ugrás Reggie néma segélykiáltása, de még mielőtt segített volna kedvence aktuális lelki nyavalyáján, szerencsére gyorsan lefilmezte a segélykiáltást, amivel szerintem simán benevezhetné Reggie-t a Darwin-díjra jelöltek közé, ha nem is az élmezőnybe, de legalábbis a vigaszágon (mert t.i. Reggie a mai napig életben van):



(érdemes odafülelni a főcímdalra is: "Suicide is painless.... lalala")

Mamzell Csodaországban - 1. fejezet: De hol a kulcslyuk?

Tegnap késő este mintegy mellékesen elejtettem egy megjegyést a doki jelenlétében (ő tehát a legfőbb koronatanú az ügyben), miszerint felmerült bennem a kétely a tündérek létezésével kapcsolatban.
Ma reggel aztán becsöngetett a postás, és átadott egy borítékot, rajta a nevemmel, de mivel tapintásra teljesen üresnek tetszett a boríték, nem is mertem rögtön kinyitni, előbb alapos vizsgálatnak vetettem alá:


Első számú tapasztalat: a boríték perforációja érintetlen, és meg egy ragasztócsíkkal is rögzítették, tehát kijelenthetjük, hogy nem lopták ki belőle a levelet, ha meg mégis, akkor az természetes úton nem történhetett.

Kettes számú tapasztalat: a feladó pecsétjén ez olvasható: Le Comptoir Des Fées, avagy valamiféle Tündérhivatal adta postára ezt a fura küldeményt.

Ami pedig a tartalmát illeti, jobbnak láttam az átvilágítás módszerével élni, mert a pusztító kórt terjesztő vírusport így is ki lehet szűrni, bár ekkor már szöget ütött a fejembe a feladó intézmény neve, és a vadnál is vadabb elméletek ötlöttek fel agyamban, de ERRE az eredményre nem számítottam!

Hármas számú tapasztalat:

Többé sohasem kételkedem a tündérek létezésében. Most megyek és megkeresem a kulcshoz tartozó zárat, és cseppet sem fogok meglepődni ha az Ajtón túl találok egy asztalkát, rajta egy Igyál meg! feliratú kristályüvegcsével...

u.i.: Még mindig nem mertem kinyitni a borítékot...

és még hadonásznak is...

Épp egy háromgenerációs spanyol család veszekszik az ablakunk alatt, beleadva apait-anyait. Ilyen előadást ritkán lát az ember, úgyhogy kinyitottam egy zacskó csipszet, és feltűnés nélkül elhelyezkedem a függöny árnyékában...

a hattyú... azaz a teknőc halála-szindróma

A Dudor új módszert talált ki, hogy hathatósan a tudomásomra hozza miszerint már csak egy fűszál választja el az éhhaláltól: elszántan felkapaszkodik a kisbarlangja tetejére, és tüntetően leveti magát a tizenöt centis mélységbe, majd feltápászkodik, és addig ismétli a műveletet, míg tele nem szedem a kistányérját valami harapnivalóval. Az elé tálalt zöldeket aztán olyan sebességgel kebelezi be: 1. mintha aznap még egyáltalán nem kapott volna ebédet, 2. mintha óriásragadozók (t.i. én) állnának lesben, hogy elragadják tőle a temérdek veszély, vér és verejték árán levadászott zsákmányt. Olyan egy haspók!