2012. február 25., szombat

a sors kifürkészhetetlen útjairól...

Már régen észrevettem, hogy az életemben működik valamiféle mágia, vagy tündérvarázslat - nem is tudom minek nevezzem -, ami figyelembe veszi óhajaimat, és a megfelelő időben és helyen az utamba terelgeti azt és akit ismernem kell.

Ezt gyakran tapasztalom akkor, ha valami új témakör kezd érdekelni, mint most például az előfizetéses biodobozok dolga (erről a következő posztban fogok írni), szóval ilyenkor a legváratlanabb helyekről kerülnek elém a témával kapcsolatos információk és írások, és meggyőződésem, hogy nem azért veszem őket észre hirtelen, mert engem érdekelni kezdett, tehát nem arról van szó, hogy addig is ott voltak, csak nem rögzítette őket az agyam, mert még nem érdekeltek, hanem azért kerültek pont oda és pont akkor azok az információk és írások, mert engem érdekelni kezdett. Ez biztos. Ez nem lehet másképp.

A sorstól kapott varázslatos kis ajándékomnak egy másik megjelenési formája viszont nem dolgokkal, hanem emberekkel kapcsolatos, többször előfordult ugyanis már életem során, hogy nagyon megérintett valaki, esetleg egy szimpatikus lány, akit nap mint nap láttam egy közösségben, vagy valakinek a munkássága, vagy netán egy olyan blogger, akinek a megnyilvánulásaiból biztosan érzem, hogy az egy született rokonlélek. Velem született szégyenlősségem miatt gyakran nem teszek lépéseket az irányba, hogy azzal a bizonyos emberrel közelebbi kapcsolatba kerüljek, de nagyon vágyom rá, és azt tapasztaltam, hogy akár évekkel később is, de valamilyen úton-módon mégis létrejön a kapcsolat, és legnagyobb meglepetésemre a másik részéről is ugyanolyan visszajelzést kapok, mint amit én érzek. Így szereztem be például egy régi kedves barátnőmet, így ismerkedtem meg a kislánykorom óta legnagyobbra tartott magyar műfordítónővel, a legutóbbi napokban pedig így hozott össze a sors egy ismeretlenül is szeretett, és lenyűgözően kreatív házaspárral, ráadásul egy teljesen más apropóból, mint amire ép ésszel számítani lehetett.

Nagyon boldoggá tudnak tenni az ilyen dolgok, igazi tiszta öröm ez nekem, mindig olyan váratlan, és mindig nagy becsben tartom az így szerzett ismeretségeket.
A házaspár akit említettem Maestro és Ágica, akiknek régi blogjára még akkoriban találtam rá, amikor beköltöztünk ide az álomházunkba, sőt még meg is említettem őket az egyik posztomban, méghozzá pont abban, amiben szintén a meseszerű pontossággal teljesülő három kívánságról írtam (tudod, a madárkáról, a sünről és a szitakötőről), és akik felépítették a legelbűvölőbb kis házikót, amit valaha is láttam (Zebegényben... ott volt az esküvőnk...!). Azóta is rendszeresen rájártam a honlapra legeltetni a szemem a házon meg az állatokon (főleg a bébivakondokon), és sejtelmem sem volt, hogy egyszer majd máshol, egy merőben más téma kapcsán éppen ők figyelnek föl rám, és a szépséges új blogjukban írnak majd rólam egy rendkívül kedves bejegyzést, ami valósággal simogatja a lelkem.
Hát mi ez, ha nem csoda? Hát persze, hogy csoda. Így van ez, nohát!